ÜGYFÉLKAPU CÉGKAPU

Sok esetben már kötelező ügyfélkapu vagy cégkapu használata és a természetes személyek és jogi személyek hivatalos és egyéb irataikat nem postai úton, hanem cégkapun vagy ügyfélkapun keresztül kapják meg elektronikus úton.
NEM FIGYELÜNK…
Sajnos sokszor találkozok azzal, hogy nem veszik komolyan az ilyen módon érkezett iratokat a címzettek. Nem figyelik rendszeresen a cégkaput, vagy ügyfélkaput, illetve olyan e-mail címet adtak meg a regisztrációkor, amit nem néznek rendszeresen. Ilyenkor előfordulhat, hogy egy irat hetekig a beérkező levelek közt “parkol”.
VESZÉLYEK
Nagyon veszélyes, ha valaki nem nézi, nem kíséri figyelemmel a tárhelyére érkező iratokat. Egy bizonyos idő eltelte után azok ugyanis anélkül is, hogy átvette volna azt a címzett, kézbesítettnek minősülnek.
MIKOR MINŐSÜL KÉZBESÍTETTENEK EGY IRAT?
A Központi Rendszer értesítést küld az ügyfélkapura/cégkapura érkezett, tárhelyeken elhelyezett iratokról. Amennyiben azt a címzett megnyitja, az a megnyitás pillanatában kézbesítettnek minősül.
Az értesítési tárhelyen vagy a cégkapun megküldött irat elhelyezésétől számított 6. munkanapon – ha addig nem „vettük” át, vagyis nem nyitottuk meg – a Központi Rendszer automatikusan új értesítést küld a regisztrációkor megadott e-mail címre. Ez az értesítés az át nem vett dokumentum értesítő.
Amennyiben a címzett az új értesítő megküldését követő 5 munkanapon belül nem veszi át az iratot, az az 5. munkanapon kézbesítettnek minősül, beáll a kézbesítési vélelem.
Ez azért fontos, mert még akkor is, ha nem tudunk az irat tartalmáról, minden jogorvoslati és egyéb a kézbesítéshez fűződő határidő ekkor kezdődik. Ha például nem adunk be egy fellebbezést, vagy késve, később nem tudunk arra hivatkozni, hogy nem láttuk az iratot.
A blogcikk tájékoztató jelleggel készült, nem minősül egyedi ügyre alkalmazható hivatalos jogi véleménynek vagy jogi állásfoglalásnak. Az ügyvédi iroda a jelen blogcikk egyedi ügyben történő felhasználásáért a jogi felelősségét kizárja.
FOTÓ:canva.com